Eltorzult kép
Nyüzsögtek az utcák,kacagtak a gyerekek,
Éreztem ,s még érezném is,mi akkor körbevett szeretet.
A virágok is táncot jártak,ragyogtak még a csillagok,
Mert én ott voltam,s láttam,hogy megannyi szív fölragyog.
Édes volt zamata,melegséget sugallt a nyár,
Mert volt még otthon, Tudtam mama karjába zár,és mindig hazavár.
Csak gyerek voltam egy védtelen porrá fújt szerepben,
Kit bársonyos fátyol borított,S lám mily gyorsan lelibbent.
Csattanás, dörrenés,mit hallhatott,s láthatott e védtelen árva,
Sikongást, rémületet egy megóvó ajtó mögé zárva.
Csendesültek az éjszakák,nyugtalanabbá lettek a nappalok,
Oly hosszan teltek-e viharos napszakok.
Pillangó léptekkel futhattam volna,De hová,ily törött szívvel?
Azt mutatták ,mit nem akartam,itt mindenki csak színlelt.
Egy jól fedett álarc mögé bújva szórakoztatóbb-e zord valóság,
De vajon észrevette valaki ,szavaik mily csalókák?
Néztek,s nem láttak,hallottak,de nem értettek.
Jöttek-Mentek ,s mi lám egyszer csak ők is fölrémlettek.
De már hullt a hó,s ropogott talpam alatt,fagyos lett-e szív is vele,
Röpködtek kósza gondolatok,s megcsapott a tél nyirkos szele.
Évek jöttek-mentek,s szívembe mára semmivé lettek,
Majd egyszer talán átgondolják,hogy velem mit is tettek.
